Makszim Gorkij
A nap fiai
Дети солнца, 1905
Szereposztás
| Protaszov, Pavel Fjodorovics: | Nagy Alfréd |
| Liza, Jelizaveta Fjodorovna: | Szalma Hajnalka |
| Jelena Nyikolajevna: | Pál Ferenczi Gyöngyi |
| Vagin, Dmitrij Szergejevics: | Kolcsár József |
| Csepurnoj, Borisz Nyikolajevics: | Szakács László |
| Melanyija: | Gajzágó Zsuzsa |
| Nazar Avgyejevics: | Diószegi Attila |
| Misa: | Erdei Gábor |
| Jegor: | Mátray László |
| Avdottya: | Tulit (Ruszuly) Éva |
| Trosin, Jakov: | Márton Lóránt |
| Antonovna: | Molnár Gizella |
| Fima: | Kicsid Gizella |
| Lusa: | Fekete Mária |
| Roman: | Kőmíves Mihály |
| Orvos: | Debreczi Kálmán |
Hangosító: Józsi Szabolcs
| Rendező: | Zakariás Zalán |
| Díszlettervező: | Kerezsi Nemere |
| Jelmeztervező: | György Eszter |
| Zeneszerző: | Ardeleanu Daniel |
| Korrepetítor: | Cserkész Emese |
| Dramaturgiai munkatárs: | Nagy B. Sándor |
| Fordító: | Makai Imre |
| A díszlettervező munkatársa: | Zayzon Ádám |
| ügyelő: | Veress Zsóka |
| Súgó: | Gazda Szende |
| Bemutató: | 2010.04.19. |
Makszim Gorkij A nap fiai című darabját Zakariás Zalán rendező irányításával állította színpadra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata; az új előadás bemutatója április 19-én este 19 órától volt, az április 18–25 között megrendezésre kerülő idei Szent György Napok keretében.
Gorkij A nap fiai című színdarabját 1905 januárjában és februárjában a Petropavlovszk-börtönben írta, ahová 1905 januárjában zárták, miután a szentpétervári forradalmi eseményekkel kapcsolatban letartóztatták. A darab egy utolsó kép a múlt század eleji Oroszországról, a cári önkényuralom alatt élő nemesség értelmetlen életéről, miközben a parasztság széles tömegeit már a forradalom küszöbére sodorta a szegénység, az éhínség.
Egy nemesi udvarház lakóinak ki nem beszélt viszonyokkal, megoldatlan helyzetekkel teli mindennapjai elevenednek meg a színpadon. Az eladósodott földbirtokos hiábavaló kémiai kísérletekbe öli minden idejét, és a tudománytól megbabonázva nem vesz tudomást semmiről, ami körülötte történik: sem arról, hogy a viszonzatlan szerelem gyötrelme már-már házasságtörésbe kergette feleségét, sem arról, hogy egyre magányosabbá váló húgán lassan elhatalmasodik a betegség. A kémikusba egy gazdag özvegy, a feleségébe egy lánglelkű festő, a húgába pedig egy szókimondó állatorvos szerelmes reménytelenül, aki e furcsa társaságban lassanként elvesztette minden érdeklődését a világ iránt. E pasztellszínű melankóliát lépten-nyomon megzavarják egy attól fényévi távolságra lévő univerzum korántsem megnyugtató alakjai: a feleségét verő iszákos, aki jogaiért még az urasággal is szembeszáll; az újgazdag kispolgárok, aki Protaszov tudományára szappangyárat alapítanának; a zavargó muzsikok, akik babonás félelmükben az uraság lombikjaiból felszálló bűzt okolják a környéken pusztító kolerajárványért.
A rendező mondja a darabról: „Derűs és mégis megdöbbentő. Egyik pillanatban kacagok, a másikban elszorul a torkom. Ha egy gondolatban kellene összefoglalnom ez a történetet, talán a lemondást, az önmagunk megvalósítását célzó törekvéseink hiábavalóságát emelném ki belőle. A szereplők állandóan szebb jövőre várnak, és a maguk módján tesznek is ezért, előbb-utóbb mégis kénytelenek belátni, hogy nem tudnak tovább lépni. Időnként talán mi is feltehetnénk magunknak a kérdést: vajon a munkánk, az életünk valóban annyira fontos-e, mint ahogy általában gondoljuk?”
